Advertisement
Kezdőlap arrow Rovatok arrow Meddig tart a kényszerházasság?
Meddig tart a kényszerházasság?
Írta: Szentgyörgyi László   
2006. február 16. csütörtök 21:00
• Köztudomású, hogy a Maros Mûvészegyüttes két néptánccsoportja, a magyar, illetve a román közül melyik az, amelyik nagyobb közönséget vonz – amelyik nagyobb bevételt tudhat magáénak. Feltehetõleg a kultúrpolitika is tudta, amikor egységes adminisztráció alá vonta, s erõszakkal ott is tartotta a két csoportot. (Hasonló volt a helyzet a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi színházak esetében is.) Ha nem így járnak el, akkor könnyen kiderülhet, hogy bevételeik megközelítõleg sem egyformák, s a költségvetésbõl sem ezzel arányosan részesülnek. A rendszerváltás után azonnal napirendre került a szétválás, érthetõ módon a magyar csoport volt ennek a kezdeményezõje, s lelkes támogatója. Sajnos, törekvéseik mindmáig eredménytelenek maradtak. A politikum, azaz az RMDSZ sem állt ki teljes mellszélességgel az elképzelés mellett, pedig a magát érdekvédelminek tartó szervezettõl ez joggal elvárható lett volna. Mindenesetre az RMDSZ-tõl a szóbeli támogatásnál többre sosem futotta. Az elmúlt tizenhat esztendõ során mindig került valami fontosabb, idõszerûbb, mint az együttes problémája. A kilencvenes évek elején-derekán az etnikai súrlódásoktól, konfliktusoktól való beteges félelem miatt nem vállalták fel a szétválás melletti kiállást. Az ügy azóta is rendre elvesztõdött az RMDSZ-féle reálpolitika útvesztõiben.
A magyar csoport állhatatosságból kitûnõre vizsgázott vezetõinek köszönhetõen most újra napirendre került a kérdés. A helyi román sajtó, szokásához híven, etnikai súrlódást sejtve, maga is hozzájárult a negatív hangulatkeléshez, az indulatok gerjesztéséhez. Pedig a legérintettebbeknek, a két tagozat vezetõinek, tagjainak egyöntetû véleménye szerint sincs az ügynek a sajtó és a politikum által sugalmazott etnikai vetülete. Az együttes évi költségvetésének alig egynegyedét teszik ki a saját bevételek. A mûködtetéshez szükséges pénzek többnyire pályázatokból, támogatásokból származnak. Ezek megszerzésében pedig a magyar csoport bizonyult sikeresebbnek. A megyei önkormányzat mûvelõdési szakbizottsága a héten vitatta meg az ügyet, s amint az várható volt, elvetette az ötletet. A szétválás legádázabb ellenségének az egyik, a magyerellenes, sovén-nacionalista nézeteknek elõszeretettel helyt adó román lapnak a fõszerkesztõje bizonyult, aki az ügy hátterében „bizonyos” politikai csoportérdeket, szeparatizmusra való törekvést vélt felfedezni. Az RMDSZ-es Kakassy Sándor véleménye szerint külön-külön menedzsmenttel a két tagozat könnyebben juthatna pályázati pénzekhez, ennek ellenére a szavazáskor tartózkodott. Simon János volt az egyedüli, aki a kényszerházasság további fenntartása ellen, azaz a jogilag is önálló magyar együttes létrehozása mellett voksolt.
Bár a szakbizottság nem támogatta a szétválást, s az önkormányzati testület e heti ülésének napirendjérõl is levétette, az ügy még nincs végérvényesen elveszve, hisz a döntési jog az önkormányzati képviselõk kezében van, így a márciusi testületi ülésen napirendre kerülhet a kérdés.
 
< Előző   Következő >

Minden jog fenntartva.