|
Írta: Komoróczy György
|
|
2010. január 19. kedd 15:13 |
A húszévi pepecselést megunta az Idő, felkérte az összefogásra képtelen hazai magyar politikai elitet: kezdeményezzen sürgősen párbeszédet a román illetékesekkel a megmaradásunkat hosszú távon szavatoló kérdésekről: autonómiák, közoktatás, felsőoktatás, a magyar nyelv hivatalos rangra emelése Erdélyben.
Parlamenti felszólalásokkal, beadványokkal, miniszteri, államtitkári posztok kikunyerálásával, népgyűlésekkel a kérdés nem kezelhető. Párbeszédsorozatok alatt kifejthető, indulatoktól mentes meggyőző munkáról lenne szó, ugyanis ha netán nem tudnák a politikusok, a románok zöme nem érti, talán nem is akarja érteni, miért és milyen jogon követelünk autonómiát, miért kérjük vissza a diktatúra által elrabolt Bolyai egyetemünket, miért van szükségünk magyar vagy magyarul is tudó tisztségviselőkre. Sajnos, ezt ma még Brüsszelben sem értik. Márpedig legalább ott illene tudni: a múlt megismerhető, de át nem írható!
Pozitívumként a kérdésben csupán két gondolatébresztő dolgot lehet említeni: a Trianon című film bemutatását (sajnos, a film utáni magyar-román párbeszédnek nem lett folytatása), a másik egy, nyilvánosság előtt elhangzott mondat hazai magyar EP-képviselőtől: Ha már elvették az országrészt, legalább adjanak autonómiát. Különösen ez a kijelentés igényli a párbeszéd elkezdését. Mert a román közgondolkozás nem sokat változott az utóbbi húsz évben. A mi helyzetünk viszont – szabadság ide vagy oda – változott: aggasztó a népességfogyás, a szórványban málladozik anyanyelvünk, iskolákat, templomokat zárnak be, ijesztő a beolvadás, a nyelvvesztés mérete…
|
Rovatok 
