|
Háromszéken is gazdasági mélyrepülés |
|
Írta: Both Ildikó
|
|
2010. február 01. hétfő 09:37 |
|
Hosszú évek óta nem volt ilyen magas a munkanélküliség Háromszéken, mint idén januárban. Jelenleg a 10 százalékot is meghaladja, ugyanakkor az is kiderült, hogy tavaly a Kovászna megyében bejegyzett vállalkozások közel húsz százaléka tűnt el a piacról.
A Kovászna Megyei Munkaügyi Hivatal 11 000 állás nélküli személyt tart nyilván, ezzel januárban a megye átlépte a 10 százalékos küszöböt. A 11,1%-os munkanélküliségi arány óriási, hét éve nem volt erre példa, ugyanakkor a szakemberek szerint ez a szám tovább növekedhet. A nyilvántartott munkanélküliek közel fele kap még támogatást, a hivatalban megpróbálnak más munkahelyet kínálni a textiliparban vagy fafeldolgozás terén a férfiaknak. Ez ugyanakkor átképzést is igényel, ami szintén nehézkesen működik. A munkanélküliség pedig tovább növekedik, hiszen az építőiparból folyamatos leépítésekre lehet számítani.
Nem biztató a helyzet a megye gazdasági szempontjából sem, hiszen 2009-ben több cég is csődbe ment, vagy felfüggesztette a tevékenységét. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Herman Rosner elmondta, a háromszéki vállalkozások egyötöde szűnt meg, a többség pedig felfüggesztette a tevékenységét. Számadatok szerint 1052 cég stagnál, 435-öt töröltek a nyilvántartásból, közel 250 cég pedig önként számolta fel magát. A cégek megszűnésével pedig munkahelyek szűntek meg, a statisztikai adatok szerint a válság közel 7000 ember érintett a bezárt vagy stagnáló cégek következtében.
Both Ildikó
|