Advertisement
Kezdőlap arrow Rovatok arrow Mert MINDEN a Hargita megyei tanácsé!
Mert MINDEN a Hargita megyei tanácsé!
Írta: Szondy Zoltán   
2010. február 01. hétfő 09:38

Érdekes határozat-tervezet került kezembe , egy olyan, melynek elolvasása után reflexszerűen pillantottam az asztali naptárra: már április elsejét írjuk?  A naptár és a mínusz 20 fok meggyőzött róla, hogy nem bolondok n apja van, a Hargita megyei tanács által benyújtott, az alárendeltségébe tartozó egyes intézmények elnevezésének megváltoztatásáról szóló határozat-tervezet viszont arról árulkodik, hogy megyénk egyes vezetői számára minden munkanap április elseje…


A megyei tanács által „gondozott” utak zöme katasztrofális állapotban van, a tél miatt tevékenységüket szüneteltető cégek megyeszerte alkalmazottak százait bocsájtották el tavaszig,  Székelyföld autonómiatörekvései kormányrészvétel miatt szünetelnek, kézenfekvő tehát, hogy Erdély legerősebb magyar megyei önkormányzatának, Hargita megye tanácsának lépnie kellett. És lépett is, megoldott egy problémát, mely évek óta prioritás volt minden jóérzésű polgár számára és Borboly Csaba tanácselnök a rá jellemző határozottsággal döntött, lépett, határozott – történelmet írt.
Mi évek óta fekszünk le úgy, hogy tehetetlen düh ráz amiatt, mert a Hargita Megyei Érdekeltségű Obiektumokat Őrző Közszolgálatot így hívják. De a mínusz fokok elhozták a szabadság szelét, Borboly Csaba döntött - a szégyennek vége, az intézmény új neve pedig igazodik az új idők dalához, ugyanis így hangzik: Hargita Megye Tanácsának Megyei Érdekeltségű Létesítményeket Őrző-Védő Közszolgálata! És Borboly meg a borbolyok sosem állnak meg félúton, így lett a művészeti népiskolából “Hargita Megye Tanácsának Művészeti Népiskolája”, a Hargita Megyei Energetikai Közszolgálat levetkőzve az átkos múltat, “Hargita Megye Tanácsának Energetikai Közszolgálata” néven tekint előre, a gyanúsan semmitmondó Megyei Kulturális Központ helyett is ezentúl “Hargita Megye Tanácsának Kulturális Központja” építi azt, amit építeni kell.
Összesen hét közintézmény nevét változtatnák meg (eddig), a reform fő jellemzője pedig már a fentiek alapján is kiderülhetett: oda kellett bigyeszteni, hogy illető hivatal vagy sóhivatal tételesen nem Jánosé és Marié, hanem a HARGITA MEGYEI TANÁCSÉ. És ha ilyen nemes a cél, akkor a magyar nyelv sem számít, létrejött például az a szörnyszülött, mely a “Hargita Megye Tanácsának Kájoni János Megyei Könyvtára” elnevezésre hallgat.
Kötekedni persze mindig lehet. Felmerülhet az a kérdés, hogy a népiskola ezután miért nem a népé és miért a megyei tanácsé, a hegyimentő közszolgálat, mely eddig mindanniyunké volt, most miért csak a megyei tanácsé, a fejlesztési ügynökség miért csak a megyei tanácsé – de csapjunk az asztalra, mert ezekre a kérdésekre rég megvan a válasz: Hargita megyében MINDEN a megyei tanácsé.  És ha valaki rákérdezne (rá merne kérdezni) hogy dehát kié a megyei tanács, erre is megvan az egyetlen helyes válasz: hát az Elnök Úré. Borboly Csabáé.


SZONDY ZOLTÁN

 
< Előző   Következő >

Minden jog fenntartva.