|
Igen, a nagybetűs Élet örök győztese, Ő, a Nő. Miatta váltott tavaszra a világválságos időjárás, miatta ragyog napsugarasan a hóvirágok piciny fehér arca. Őnagysága lehet pisis leányka, kamaszodó formákat ringató csitri, illatszer-reklámokkal tele magazinba merülő serdülő, elkomolyodó hangú nagylány, könnyei közül kimosolygó ifjú anyuka, férfias hőzöngéseket elhárító érett asszony, még mindig kívánatos ragyogása nemének, majd drága nagymami, az örökké tisztelt és imádott Hölgy. Mindegy, melyik álarcából mosolyog reád, kedves hímszarvas, neked annyi: rabja leszel egy életre.
De milyen édes ez a rabság, milyen szépen muzsikál a lánc, mellyel magához köt egy életre, egy halálra a Nő, aki semmit sem kér, mégis mindent megkap tőled. Mindenkit anya szült, a lombikbébi is anyai ölelésre, mosolyra vágyakozik, a börtöntölteléknek is van anyukája, aki éjszaka sírva imádkozik, hogy gonosz gyermeke sorsa és lelke fordulna jóra…
Ő a Nő, akit annyian szeretnek: társa tisztelettel, gyermeke korlátlanul és elfogultan, titkos hódolója néma imádattal, elhagyott szerelme fájó keserűséggel, alkalmi partnere lélekhavazásos ragyogással, megcsalt szeretője méregzöld féltékenységgel! Ó, te Nő: szeress minket, balga férfiakat, hogy aggályok nélkül szerethessünk Téged, szeress élni, hiszen minden élet forrása Te vagy, szeresd öntudatlan pillanataidat, melyekből mindenki, férfi és nő egyaránt lakmározik, szeress élni, hogy mi is élhessünk örömödből!
Fábián Lajos
|
Rovatok 
