„… ahhoz, hogy manapság (s ez a manapság immár jó hét évtizede tart) egy zsidó magyarnak fogadtassék el, bizonyos föltételeknek kell megfelelnie, amelyek, hogy rövid legyek, lényegében önmegtagadáshoz vezetnek. Az élet ugyanis vagy demonstráció, vagy kollaboráció.” (Kertész Imre)

Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett író fenti gondolatai kíméletlenül érvényesek a romániai magyar állampolgárok átokkal vert szinte kétmilliónyi közösségére. Hatványozottan annak fővezéreire. Azzal a lényeges pontosítással, hogy bennünket ez az átok nem hét, hanem kilenc évtizede üt.
Azt sem elhanyagolva, hogy minket ez az alig száz esztendeje reánk nyomuló náció több mint ezer éves ittlétünkkel együtt kénytelen megemészteni. Azzal az ősiséggel, melynek törzsi nyomaival, emlékeivel naponta kénytelen szembesülnie a magyar szálláshelyre áhítozó románságnak.
Plusz azzal a megjegyzéssel, hogy mi, erdélyi magyarok nem úgy lettünk nemzeti kisebbség, pontosabban államalkotó nemzet, hogy valahonnan ideömlöttünk erre a román többségre. Mi nem önszántunkból váltunk kisebbség egy másik állam területén, ahová befogadtak minket. Mi itt hazánkat vesztettük.
Mégis feltevődik a kérdés: demonstráció vagy kollaboráció? Ha a történelmünket alaposan megfigyeljük, akkor hamar rájövünk, hogy általában nem a kollaboránsok vitték előbbre ügyeinket. Szabadságjogainkat legtöbbször a demonstrálók vívták ki. Ők tartottak meg minket. Őket ünnepeljük március 15-én.
Aki Dél-Tirol történetét tanulmányozza, szintén hamar rájön, hogy ott se a hajlongók vívták ki a hőn óhajtott függetlenséget. Annál inkább azok, akik soha nem mentek le Rómába kormányozgatni, inkább elvágták a magas feszültséget, és villanyáram nélkül hagyták Milánót. Tárgyalásra bírták az olaszokat.
Épeszű ember nem akar ma emberáldozatot. De ettől a kollaborációig erősen hosszú az út. Lehet úgy is élni, hogy szívósabban követelem azt, mi kijár népemnek. (Igaz, ez kizárja a gyors meggazdagodást.) Vannak ma a demonstrációnak olyan demokratikus formái, amelyek méltósággal gyakorolhatók.
Feltevődik tehát a kérdés: demonstráció vagy kollaboráció? A több mint 20 évvel ezelőtti temesvári, forradalmi megmozdulások lelkipásztor hőse a demonstrációt választja, buzdít egy marosvásárhelyi tüntetésre.
A kollaborációt valló és vállaló romániai magyar fővezér ekképpen nyilatkozik: „Nem vagyok én ilyen fáklyásmenetpárti (…) gyermekkoromban cipeltek el (…) fáklyásmenetekre…” Harmadik út nincsen.

Csíki Sándor