A bíró, rögtön az árvíz után egész falut megmozgató kalákát hirdetett. Komoly árkot kell az út mellé készíteni, hogy legyen ahol lefusson a víz – hajtogatta. Mindenki dolgozott. Ástak, követ faragtak, mérnöki pontossággal készült a kanális. Olyan lett, amilyennek Domokos bácsi megálmodta. Aztán teltek az évek, az árkok hordalékkal teltek meg. A fiatal tanácsos csak legyintett: nemsokára aszfaltoznak, minek foglalkozni a takarítással… Nem aszfaltoztak. Ráadásul amikor kiderült, hogy választáskor Röhönye községben a felsőbivalyröhönyeiek közül szavaztak legtöbben jobbra, a baloldali polgármester végleg leseperte terítékről az ügyet. A rémálom megismétlődött. Rövidebb, félelmetesebb volt. Két tehén és sok apróállat pusztult el. Másnap mindenki árkot takarított. Nyolcvan pótkocsi hordalékot szállítottak el. A fiatalabbak ámuldozva nézték az árkot. Milyen jól megcsinálták a régiek – hümmögték. Az úton nehezen botorkálnak a lovak a kövek között, az árokban pedig békésen csörgedezik a ganyélé.

Székely Zoltán