Advertisement
Kezdőlap arrow Rovatok arrow A távfűtés örömei
A távfűtés örömei
Írta: Cseresnyés Lajos   
2010. július 27. kedd 13:26
Teljesen megdöbbentett, amikor azt hallottam, hogy egyes honatyák, „a nép választottjai” olyan törvényt akarnak alkotni, amely alapján a távfűtési költségek fizetésére köteleznék azokat a tömbházlakókat is, akiknek ehhez semmi közük. Arról van szó, hogy a közös részeken áthaladó vezetékek hőveszteségét kellene megtéríteni, valamint a lépcsőházakban, alagsorokban elhelyezett vezetékek, fűtőtestek melegét is azoknak, akik már rég nem igénylik a közös távfűtés örömeit. A lépcsőházakban már a Ceusescu-korszak idején leszereltették a fűtőtesteket, s véleményem szerint az alagsorokban pedig a szolgáltatónak lenne feladata elvégezni a szigetelési munkálatot és nem a lakóknak. Az is vitaható, hogy sérti-e tulajdonjogomat, ha esetleg áthalad a szobám falán egy másik lakrész vezetéke.

Tudjuk, a kommunista rendszer arra kényszerített mindenkit, hogy irányított és függő legyen, s még a fűtés is valamilyen távoli „központból” jött, de az már abszurdum, hogy olyan szolgáltatásért fizessen valaki, amit nem igényel, nem kér. A hatóságok, a pártérdekeknek és gazdasági manővereknek alárendelve, a rég idejétmúlt távfűtési rendszereket javíttatják, éltetik még ma is, csak azért, mert érdekcsoportok hatalmas haszonra tehetnek szert, mialatt a lakosság egyre inkább elszegényedik. Olyan fűtési rendszerek kiépítését kellett volna elkezdeni, kedvező hitelekkel támogatni a ’90-es évek elején, amelyek csak egy-két tömbházat fűtenek, vagy azokat segíteni, akik egyéni hőközpontot szereltettek maguknak. A lakosoknak elegük lett abból, hogy havonta felületesen kiszámolt, felduzzasztott értékű számlákat fizessenek olyan szolgáltatásokért, amelyek minősége messze elmaradt az elvárásoktól. A több kilométeres vezetékeken továbbított fűtés és meleg víz hővesztesége jelentős, költségének terhét nem kívánták cipelni sokan, ezért kényszerültek az egyéni cselekvésre. Nagy hiba volt, hogy a távfűtési hálózatot nem állították le, vagy nem alakították át idejében, hanem folytatva a korábbi évek gyakorlatát, tovább pazaroltak, aránytalanul nagy fizetéseket biztosítva igazgatóknak, vezetőtanácsi tagoknak. Most pedig a jól bevált kommunista módszer szerint törvényerőre akarnak emelni egy logikátlan, igazságtalan elképzelést és diktatórikus elképzelést.

Cseresnyés Lajos

 
< Előző   Következő >

Minden jog fenntartva.