Advertisement
Kezdőlap arrow Rovatok arrow Drága körbe Udvarhelyen
Drága körbe Udvarhelyen
Írta: Simó Balázs   
2010. július 27. kedd 13:33
A körforgalom olyan forgalomszervezési megoldás, amit főleg nagy forgalmú, vagy veszélyes kereszteződésekben alakítanak ki. Előnye, hogy lelassítás nélkül nehezen lehet áthaladni rajta, illetve csak egy irányba kell figyelni a behajtásnál. Egy ilyen jó kezdeményezés borzolja most a székelyudvarhelyiek kedélyét, joggal, ugyanis olyan csillagászati áron készítik, amelyet nem tudnak megemészteni a város polgárai.

Az 5,5 milliárdot Szász Jenő alpolgármester is luxusberuházásnak tarja, helyette a Rózsa és Szentjános utcákat tenné rendbe, ahol évek óta várnak az aszfaltozásra.  A körforgalom 17 méter sugarú, az átmérője pedig 34 méter lesz, jelentette be Tikosi László műszaki igazgató. Egy hasonlót 3,5 milliárdért készítettek el a tavaly Kézdivásárhelyen, amely kivitelezés szempontjából megfelel az udvarhelyinek. Szántszándékkal felfújják a közbeszerzésre kiírt munkálatok árait – állítja Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere. Az üdülőváros vezetése már két alkalommal szembesült hasonló próbálkozással. Első esetben a városban tervezett körforgalmak kivitelezési ajánlataiban figyeltek fel a túl magas árakra. Utánaszámoltak, hogy a hatszázezer lej mennyire fedi a valóságot. Az eredmény: a munka ennek tizedéért, hatvanezer lejért elvégezhető. Buzau városban egy hasonló méretű körforgalom kivitelezéséért 80 000 ezer eurót kértek, amely rögtön szemet szúrt a városlakóknak, de ha lúd, akkor legyen kövér. Déván építették meg Románia legdrágább körforgalmát kerek 800 000 ezer euróért, a közepén szökőkúttal.
Az udvarhelyi 150 ezer euróba kerül a városnak, ott, ahol jól működő rendőrlámpák irányították eddig a forgalmat, most teljes mellszélességgel bontanak, még a kicsi, magyar időben lerakott kockakövet is viszik, pedig az évtizedeken át környezetbarát volt és szép. Csak valaki mondaná meg, miért olyan méregdrága a körforgalom, ha lehetne olcsóbb is?
Simó Balázs

 

 
< Előző   Következő >

Minden jog fenntartva.