Székely-magyar szegedi szájkaraté durva üzenetekkel
Először tartották meg augusztus 13-15. között az Első Székely-Magyar Világtalálkozót Szeged városában. A rendezvény deklarált célja a nemzeti és nemzetközi kapcsolattartás a Kárpát-medence népeivel, valamint magával a magyar néppel, bárhol is élnek. Hiszen bárhol is éljetek, mi egy nemzethez tartozunk! – szólt a felhívás. Egy másik cél pedig a szolidaritás, s a tájegységenkénti kultúrák kölcsönös megismerése, ápolása. Az esemény alkalmával felavatták és megáldották a Székelyföldről Szegednek ajándékozott székely kapukat. Ez utóbbi felavatását követően szabadult el a pokol a világhálón, de a napisajtó sem maradt ki a sorból – az ötletgazdát és a kapuállító székelyeket Botka László vezette szocialista polgármester városában immár a pokolba kívánják. Azt fájlalják az ellenzők a legjobban, hogy a kapuállító székelyek az egyenes vonalvezetésű szerkezetekkel elrondították Szeged város egyetlen használható ródlizó dombját. Vagyis Apró Juhász János építész, független önkormányzati képviselő javaslatával akadálypályát hozott létre a nyomuló székelyekkel közösen, a panellakók bánatára.
Harminckét éve nem volt ilyen nagy burgonyavész Hargita megyében. A 2010-es év kedvezőtlen időjárása nehéz anyagi helyzetbe hozta a mezőgazdászokat. A földeken 50-60%-ban ment tönkre a termés. Csak a burgonya esetében 44-45 millióra becsülik az idei károk értékét.
A székelyudvarhelyi Ilyés Annamária Németországban marad
Ilyés Annamária magas, kékszemű, mindig mosolygós kézilabdás lány, s ha teheti, gyakran fordul meg Székelyudvarhelyen, szülővárosában, de mostanában egyre ritkábban, mert két éve a légiós élet a német Bundesligában ritkán ad erre alkalmat. Most újra csapatot váltott. A sportolót a délutáni kötelező futást követően kérdeztük a legújabb fejleményekről.
Közel 2 év telt el azóta, hogy az RMDSZ megint tagja a román kormánynak. Több mint 20 esztendeje „székelnek” a bukaresti parlamentben az RMDSZ hűséges pártkatonái. Ennek jó részét kormányzással töltötték el. „Csodálatos” gyümölcsöket termett eme ténykedés. Íme néhány remek kormánydöntés:
A Segesvári Ügyészség minap nyilvánosságra került végzése döntő fordulatot hozhat a székely zászló kifüggesztésének ügyében. Úgy tűnik, elhárulnak az eddig indokként felhozott akadályok a székely szimbólum használata elől. Az ügyészségi határozat egy történelmi közösség jelképének nevezi a székely zászlót.
Pech. Röviden így fogalmazható meg az, ahogyan az elmúlt hetekben sorra lemaradok a székelyföldi román rendezvényekről. A múltkorjában Marosfőn, múlt hétvégén pedig Gyergyószentmiklóson maradtam le (igaz, ezúttal már csak percekkel) az Új Jobboldal magyarellenes tüntetéséről. A „Székelyföld román föld” lozinkára menetelő lelkes ifjak provokációjának persze nem szabad felülni. Nem szabad, mert pontosan ez a célja ezeknek a kommunizmusban pácolt vén nacionalisták által hülyített ifjaknak: hogy elcsattanjon egy pofon, netán több.
Érvágás a csíkszeredai Székely Népi Együttes életében
Soha ekkora érvágás nem történt a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes életében, fogalmazott András Mihály, a táncegyüttes igazgatója. A kormány sürgősségi rendelete miatt zenészek nélkül maradtak a táncosok.
Blokk Berci egy szürke nap arra ébredt, hogy krízis van. Óvatosan félrehúzta a firhangot, és lepillantott az utcára. Félbehagyott, tátongó csatornaárkot, derékig érő, gazban fuldokló sáncmartot, szellő sodorta flakont látott. Pont az ablaka alatt. Az őt 20 éve fogva tartó város főterén. Ahol ő hozomány, nem jövevény. Hisz hitveséért költözött ide.
Opthy Miska tanár úr szerelmesen nézett feleségére, Opthyné Kolle Ginára, és elégedett hangon közölte vele, megkapják a kölcsönt. Olyan házat építek neked, mókus, hogy Hejde Bódogék besárgulnak az irigységtől. Gina szexisen hozzásimult: tudunk majd törleszteni, mackókám? Miska szerette, ha mackónak szólítja a neje. Ezért még annál is türelmesebben vázolta a helyzetet, mint ahogy azelőtt magának. Családi bevétel, fix kiadások, hiteltörlesztés, dologi kiadások … alig üti a széle a hosszát, de valamit valamiért – vonta össze szemöldökét –, és ebben is egyetértettek. Idővel a fizetésünk is nő, hónapról hónapra könnyebb lesz!
Igazán nem szeretném további irodalmi példákkal borzolni a kedélyeket, de a kolozsvári CFR – számunkra KVSE – csapatánál történtek Rudyard Kipling halhatatlan művét, a Dzsungel könyvét juttatják eszembe. A szereplők ugyebár adottak: Pászkány Árpád Ká, az óriáskígyó, Iuliu Mureşan Balú, a medve, Yssouf Kone Bagira, a fekete párduc, Andrea Mandorlini pedig hm …, ki más is lehetne a göndör fürtjeivel és ártatlan tekintetével, mint Maugli, a farkasok által felnevelt fiúcska.